6 éves korom óta zenélek, első hangszerem a klarinét volt, majd 13 évesen kezdtem szaxofonozni. Első bakelit, jazz lemezeimet 12 éves koromban kaptam külföldön élő nagybácsikámtól – aki csak jazzt hallgatott – és nagyon megtetszett a műfaj (Duke Ellington, Count Basie bigbandek, Chick Webb). Egy szerencsés véletlennek köszönhetően 16 éves koromban Szekszárdon jazzt tudtam tanulni – ez vidéken egyáltalán nem volt egyszerű és megszokott – olyan tanároktól, mint Molnár Ákos (Syrius) vagy Csepregi Gyula. Olyan zenészek voltak rám hatással, mint John Coltrane, Charlie Parker, mestereim és barátaim -Tóth Viktor, Weisz Gábor, akikkel együtt kezdtünk el szaxofonozni és mindmáig megosztjuk egymással felismeréseinket – vagy akár a Led Zeppelin. Középiskolás koromban hallgattam először Pink Floyd-ot, kazettákon adtuk kézről-kézre, majd később az első CD lemezem amit megvettem a The Dark Side Of The Moon volt.

Ami megfogott a Pink Floydban, hogy egységgé, teljessé tudott válni az idők során. Már a kezdeteknél érezhető volt az, ami később kialakult, végigjártak egy hosszú utat. Az egészben a legjobban a harmóniavilág bizonyos szempontból egyszerűsége (fúvósként szinte bármelyik részt a nagy szólókon kívül le tudok fogni/szedni és nincs túlbonyolítva) és mégis összetettsége és szépsége fogott meg , amit általában a rock zenekaroknál nem érzek és így nekem többnyire unalmasak. A szövegek és a szólók, illetve a megfelelő kiegészítő emberek megtalálása, valamint az effektek és vizuális elemek használata sosem látott zenei egységgé és újdonsággá álltak össze és azóta sem tudta megközelíteni egyik produkció sem. Persze mindez semmit sem érne, ha nem lenne meg az egész lelki háttere és mondanivalója. Egyértelmű kedvencem tőlük a The Dark Side of the Moon című album hisz ez volt az első komolyabb behatás és az addigi legkomplexebb album számomra (és fúvós is van rajta☺ és csajok így újabb – talán kicsit soul-os – színekkel bővült a zenéjük)

2000 körül, az utcán járva Attila és Gábor utánam szaladt, hogy látják szaxofonos vagyok, nincs-e kedvem egy Pink Floydot játszó zenekarban fújni (épp akkor cseréltem le a hangszerem és csak egy üres tok volt nálam☺). Az első próba, amire lementem emlékezetes volt, épp fel akart bomlani a zenekar, majd hosszas kocsmai beszélgetés után lementünk a próbaterembe és elpróbáltuk azokat a számokat, amiket megnéztem, ha már ott voltam és készültem. Végül mindenki tetszését elnyerte ahogy játszottam. Az azóta együtt töltött idő során továbbra is az egyik legjobb érzés, amikor a zenekar le tudja zárni a szólómat ahogy én jelzem.